Labádiné Józsa Mónika

fejlesztőpedagógus, mozgásterapeuta, tanító

 „Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki sem gondolt.”

Labádiné Józsa Mónika vagyok, fejlesztőpedagógus, mozgásterapeuta, két gyermek édesanyja.

Köszönhetően fantasztikus tanító nénimnek, pályaválasztásom már 7 évesen eldőlt. Hosszú és kihívásokban gazdag pedagógiai életutam során az oktatás számos területén tevékenykedtem. Dolgoztam korai fejlesztőben, óvodában, általános iskolában és alapítványnál.

Tapasztalatom szerint évről évre egyre több gyermeknek van szüksége mozgás és/vagy részképesség fejlesztésre.

A mozgásterápiák rendkívül hatékonynak bizonyulnak, azonban egyre fontosabbnak érzem a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztését is.

Nagyszerű kolléganőmnél, Csíki Mariannál gyermekjóga oktatói tanfolyamot végeztem, hiszen foglalkozásait látva megtapasztaltam, hogy ez a fajta csodálatos mozgásforma nemcsak a testre, hanem a lélekre is hat.

Az oktatói tanfolyam elvégzése után kidolgoztuk Mariannal a „Mozgásfejlesztés gyermekjógával” módszert. Évek óta részt veszek a végzett gyermekjóga oktatók ilyen irányú továbbképzésében oktatóként.

Csíki Mariann

óvodapedagógus, mozgásfejlesztő, gyermekjóga-oktató

„Megérezni a gyermek igazi valós lényét és saját lényünkkel emelni Őt.”

Csíki Mariann vagyok, óvodapedagógus, mozgásfejlesztő gyermekjóga-oktató, jelenleg mentálhigiénét tanuló egyetemista, két gyermek édesanyja.

Tinédzser korom meghatározó élménye volt első jóga órám, amely egész életemet azóta is áthatja. Több jóga irányzatot is elsajátítva, figyelmemet a gyermekjóga felé fordítottam, majd ennek elmélyítésére elvégeztem az óvodapedagógiai szakot.

Szakdolgozatomat gyermekjógából írtam, amelyet később két könyv kiadása követett: 2007-ben Gyermekjóga címmel, majd 2017-ben Jóga a boldog gyermekkorért címmel jelentek meg könyveim Magyarországon több ezer példányban.

Fontosnak tartom a fejlődést és a folyamatos tanulást, melynek középpontjában a gyermekek és a mozgás áll. Kidolgoztam saját gyermekjóga irányzatom, a Jóga Móka módszert, amelyet 2007 óta több száz pedagógus sajátított el, és alkalmazza jelenleg is a mindennapi munkájában.

Életem egyik legnagyobb találkozása volt Labádiné Józsa Mónika kolléganőmmel való munkám, amely mind emberileg, mind szakmailag egy olyan tudást hozott, amellyel a mai napig tudunk segíteni gyermekeknek-felnőtteknek egyaránt. Különleges módon egészítjük ki egymást, és boldoggá tesz, hogy mindkettőnket a gyermekek segítése vezérel.

Küldetésünk

A kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok, tanítók évek óta látják, hogy a gyerekeknek egyre több problémájuk akad mozgásuk megfelelő koordinálásával, a külvilágból érkező ingerek feldolgozásával.

Sajnos az utóbbi években rohamosan csökkent annak az esélye, hogy ezeket a hétköznapi életben elsajátítsák. Sokat járnak autóval, ülnek a televízió vagy a számítógép előtt.

Köztudott, hogy a tanulás és a cselekvés képessége nagyban függ a test és a tér felfedezésétől. A mozgás és tapasztalathiányban szenvedő gyerekek fejlődése korlátozott. Elengedhetetlen tehát, hogy a pedagógusok felismerjék az atipikus fejlődési sajátosságokat, a gyermekek mozgásában tapasztalható eltéréseket.

Programunk – használva a gyermekjóga eszköztárát is – segíti a pedagógusokat a problémák minél pontosabb feltárásában. A jógagyakorlatok, légzés, relaxáció, mese a gyermekek érzelmi biztonságának megteremtését szolgálja.

Célunk, hogy segítséget nyújtsunk a gyermekeknek és a pedagógusoknak a kiegyensúlyozott mindennapokhoz. Fontosnak tartjuk, hogy olyan elméleti és gyakorlati tapasztalati tudást adjunk át pedagógus kollégáinknak, melyet akár már másnap be tudnak építeni mindennapi munkájukba.

Lépjünk kapcsolatba!

Várjuk bölcsődei, óvodai, iskolai közösségek jelentkezését! Kérdéseikre örömmel válaszolunk, várjuk megkeresését e-mailben vagy telefonon!