„Sajnos manapság a számítógépes játékok világban, a lövöldözős és harcos történetekben nem mindig a jó az, aki győz. Itt az erő és a hatalom az, ami dominál, a készítők az erőszak pártjára állnak.”
Mi történt ezzel a gyerekkel?
– Mi történt ezzel a gyerekkel? – tanakodnak az óvó nénik. – Már nem figyel arra, amit mondunk, nem néz ránk, nem tartja be a szabályokat, kerüli a foglalkozásokat, alvásidőben hangoskodik, senkivel sem játszik csak fel-alá szaladgál a csoportszobában, odacsap ok nélkül a többieknek, ütögeti a fejét, mostanában verekszik……. és még sorolhatnám a különböző panaszokat. Valóban egyre több olyan gyermekkel találkozunk az óvodákban, akik hirtelen, látható ok nélkül megváltoznak.
Beszélgetve a kicsikkel és kizárva az egyéb okokat, sok esetben kiderül, hogy az amúgy rendkívül jó értelmi képességekkel rendelkező gyermek a reggelt – óvoda előtt – tv nézéssel tölti, majd hazatérve elmerül a harcolós virtuális játékok világában. Azt, hogy ez mennyire nem elszigetelt jelenség a mai rövid „közvélemény kutatásom” bizonyítja. Nyolc nagycsoportos fiút kérdeztem találkoztak-e már ilyen öldöklős játékokkal, és ha igen, milyen gyakran játszanak velük? Egy válaszolta csak, hogy sosem találkozott ilyennel. Egy kisfiú mindennap korlátlanul űzhet délutánonként nem agresszív játékot. 5 gyermek hétvégente sokat játszik zombis és megölős játékot, egy pedig azt mondta, hogy napi fél óra van neki engedélyezve, de a szülei sosem ellenőrzik, úgyhogy annyit Xboxozik amennyit akar. (8 kislányból csak egy volt érintett az ügyben)
Sajnos egyre szomorúbb statisztikák olvashatók mostanában a gyerekek lelki, érzelmi állapotáról. Jelentősen növekedett a mentálhigiénés problémával küzdő, figyelemzavaros, depressziós, és új kategóriaként a virtuális autizmusban szenvedő gyermekek száma. Ezek azok a 2-3 éves gyermekek, akiket autizmussal diagnosztizálnak, de tüneteiket a napi 4-5 órányi kütyünyomkodás és/vagy képernyőbámulás okozza!!!!! Ha pedig ez még nem okozott akkora kárt, akkor a későbbiekben az agresszív tartalom miatt mutatnak az óvodások ijesztő tüneteket.
A szülő pedig nem érzi problémának, ha az óvónő jelzi, hogy az eddig kedves, okos kisfiú hirtelen rendkívül agresszív lett, gyakran verekszik, egész nap fékezhetetlen, terveket sző az óvoda felrobbantására, a többieket pedig a hóember megölésének számtalan módozatára tanítja, mert édesapával órákat töltenek naponta gyilkolászós játékokkal. – De hát csak játszunk – mondja édesapa, aki néhány hete vásárolta csupa jó szándékból gyermekének ezeket a játékokat, s nem érti, miért okvetetlenkedik az óvó néni, hiszen ők remekül szórakoznak ezen a nagyszerű apa-fiú programon, ami néha annyira beszippantja őket, hogy csak a délelőtti foglalkozás végére érkeznek az óvodába.
De mit is okozhat ezen játékok kontrollálatlan és korlátlan használata a fejlődő gyermeki idegrendszerben?
Elsősorban függőséget. Olyan idegrendszeri működést aktiválva, mint a kábítószerek.
A hangos, villogó, gyorsan változó ingeráradat rendkívül felpörgeti a gyermeket és nehézzé válhat a megnyugvás, az elalvás, a viselkedés gátlása, felborulhat a bioritmus.
A játék közben órákat üldögélő gyermek keveset mozog. A tanulási képességek, a megfelelő viselkedés pedig a mozgás során jól kialakult idegrendszeri kapcsolatok következménye. Így a mozgásában hiányt szenvedő gyermeknél az ortopédiai problémák mellett részképesség és magatartási problémák is előfordulhatnak. A mozgásos játékok, forgás, pörgés, hintázás, gurulás, bukfencezés közben megjelenő boldogsághormonok termelődése pedig elmaradhat.
A játékban mindenkit legyilkoló gyermek vajon érez-e empátiát majd síró csoporttársa láttán? Meg akarja-e majd vigasztalni? Érzi-e majd, hogy nem bánthatja a másikat sem szóval sem tettel, mert az fáj?
Szerez-e a játék során a gyermek tapasztalatot az őt körülvevő világról? Fogja-e tudni, mit jelent az érdes, a puha, a sok, a kevés, a hideg, a meleg, a nagy, a kicsi, ha nem tapintotta, tapasztalta?
Szárnyal-e majd a fantáziája, kreatív lesz-e, ha sosem unatkozik?
Hogyan fog megfelelően fejlődni a beszédértése, bővülni a szókincse, ha keveset beszél, s nem hallgat mesét, mert unalmasabb, mint a virtuális világ?
Tudja-e majd kivárni kívánságainak teljesülését, ha a gép azonnal megjutalmazza?
Képes lesz-e majd együttműködni másokkal?
Hogyan fog a virtuális világban élő gyermek barátságokat, emberi kapcsolatokat kötni, odafigyelni a másikra? Tud-e majd szerepjátékokat játszani az óvodában? Honnan fogja tudni beazonosítani, hogy most szomorú, vidám, bosszús, mérges vagy boldog-e, ha nem szerez erről tapasztalatot? Tud-e majd szeretetet adni és kapni?
Érti-e a kicsi 4-6 éves korban, hogy ez a gyilkolászás „csak” egy játék?
Vajon mit okoz a lelkében a zombik, gonoszok, katonák, szörnyek leszúrása, felrobbantása, felakasztása, gépfegyverrel lelövése, melyért a játék szerint jutalom jár, ráadásul apa is jó szórakozásnak gondolja?
Kedves Apuka! Ez tényleg csak egy játék?
Kedves Szülők! Tényleg megengedhetjük, hogy napi több órát töltsön a kisóvodás ebben a virtuális világban, mert így legalább nyugton van?
Ne feledjük, mi vagyunk a minta, akkor is, ha egész nap a telefont nyomkodjuk, s közben nem figyelünk a kicsire. Ha az óvodában búcsúzkodva vagy odaérkezve nem a gyermekükkel beszélgetünk, hanem folyamatosan telefonálunk, s akkor is, ha jó programnak tartjuk az agresszív játékokat.
Mindnyájan egy kiegyensúlyozott, barátságos, figyelmes, okos gyermeket szeretnénk?
Tegyünk hát róla!
Labádiné Józsa Mónika
fejlesztőpedagógus
„Használj ki minden percet, amit gyermekeddel tölthetsz, és ha bosszús, vagy fáradt vagy, arra gondolj, a vele töltött idő a legértékesebb. Ezekből a pillanatokból táplálkozik a kapcsolatotok és később az emlékeitek is.”
Ranschburg Jenő
